ELEKTROMOS AUTÓK
Elektromos autók állami támogatás 2024
A klímasemlegesség elérése érdekében a kormány 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autózás támogatására 2024-ben. A keretösszeg feléből, azaz 30 milliárd forintból a töltőhálózatot fejlesztik. 170 db nagy teljesítményű töltőállomást építenek Magyarország legforgalmasabb autóútjai mentén. A maradék 30 milliárd forintot pedig a jogi személyek elektromos autó vásárlásának támogatására fordítja a kormány.
A pályázati kiírás szerint 2024.02.05-től állami támogatást vehetnek igénybe a cégek és egyéni vállalkozók elektromos autó beszerzése esetén. A tervezet szerint a maximálisan igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás járművenként 4 millió Ft, cégenként maximum 64 millió Ft. A járművenkénti támogatás és az elszámolható költség maximumát az akkumulátor kapacitása határozza meg.
A pályázatban a vásárláskor először forgalomba helyezésre kerülő, új, tisztán elektromos meghajtású személyautó, kishaszon gépjármű, és kisbusz beszerzése támogatható.
A projekt keretében beszerezhető gépjárművek darabszáma a pályázó vállalkozás utolsó lezárt teljes üzleti évi statisztikai állományi létszámától függ, és a következőképp alakul:
- 10 főnél kevesebb – 1 db jármű,
- 10 fő vagy 10 főnél több, de 50 főnél kevesebb – 5 db jármű,
- 50 fő vagy 50 főnél több, de 250 főnél kevesebb – 10 db jármű,
- 250 fő vagy 250 főnél több – 16 db jármű szerezhető be
Akkumulátor kapacitás (kWh) | M1 kategória esetén az egy gépjárműre eső maximális támogatási összeg (Ft) | M1 kategória esetén az egy gépjárműre eső maximális nettó elszámol-ható költség (Ft) |
<=41 | 2 800 000 Ft | 11 500 000 Ft |
41<X<=59 | 3 600 000 Ft | 14 000 000 Ft |
59< | 4 000 000 Ft | 20 000 000 Ft |
A támogatás vissza nem térítendő, az egy gépjárműre eső maximális elszámolható költség személyautó esetében 18 millió Ft és kisbusz, kishaszon gépjármű esetében 25 millió Ft.
CIKKEK
A jövő a jelenben: a KGM Torres EVX
Amikor először ültem be a teljesen elektromos KGM Torres EVX volánja mögé, azonnal éreztem, hogy valami különleges történik. A KGM Torres EVX nem csak egy újabb elektromos autó a piacon, hanem egy különleges négykerekű társ.
Az új Kia EV3: A jövő elektromos autója
Az új Kia EV3 pedig az egyik legizgalmasabb újdonság az EV-k piacán, amely a jövő autózását hozza el számunkra. Az autó nemcsak az autóipar fejlődésének egyik ékköve, hanem a zöldebb és fenntarthatóbb jövő záloga is.
Kia PBV modellek: A jövő mobilitása már itt van
A Kia új mérföldkőhöz érkezett az elektromobilitás terén, bevezeti a PBV modelleket. Ezeket a járműveket egy adott funkció vagy cél érdekében tervezték
KIA EV9

Lenyűgöző hatótávolság
Akár 563 km hatótávolságú, 99,8 kWh-s akkumulátorral.

Tökéletes utitárs
A tökéletes utazás azt jelenti, hogy minden a rendelkezésedre áll, éppen ott, ahol szükséged van rá. Az EV9 funkciói zökkenőmentessé teszik utazásaidat.

Tudatosság a fenntarthatóság jegyében
Az EV9 prioritással kezeli a fenntarthatóságot, tudatosan és felelősen kiválasztott anyagokkal a belső térben. Akár 7 üléssel is elérhető.

Komfort és hatékonyság
A kényelmed nem csak az EV9-ben ülve, de a megállások során is fontos. Az extragyors, problémamentes töltéssel egy kávészünet alatt akár 80% hatótávnyi energiához juthatsz otthon vagy egy nyilvános töltőállomáson..
Kiemelt ügyfélszolgáltatási csomag minden EV9 tulajdonosnak
A Premium Pack tartalma:
- 24 hónap Kia Charge Plus előfizetés.
- 24 hónap IONITY Power csomag előfizetés a Kia Charge-on belül.
- 500 000 forint értékű töltési kupon.
- Otthoni töltő
- 4 év ingyenes időszakos karbantartás.
- EV9 hotline
KIA NIRO EV

Innovációval töltve:
akár 463 km hatótáv, 64,8 kWh-s akkumulátor.

DriveWise vezetőtámogató rendszer a biztonságért
A továbbfejlesztett DriveWise vezetőtámogató rendszer az utasok és a gyalogosok biztonságát mindennél előrébb helyezi miközben teret ad a vezetés igazi örömének.

Innováció a vezetési élményben.
Minimalista pilótafülkéjének kényelme minden eddiginél kifinomultabb vezetési élményt rejt tele olyan új innovációkkal, amik minden vezetéssel kapcsolatos, információs, vagy szórakozási igényt kielégítenek.

Hihetetlenül kényelmes:
az eszköztöltés járműről funkció (V2L) segítségével a Kia Niro EV hordozható tápegységgé változtatható, amit bárhol bevethetsz.
KIA EV6

Sebesség szabályozás új szinteken
Az i-PEDAL funkcióval a vezető a gázpedállal szabályozhatja a sebességet, gyorsíthat, lassíthat és akár meg is állíthatja az autót.

12,3" méretű, kettős ívelt panoráma kijelző:
Fontos információk megjelenítésével, és minimális interakció-igényükkel zavartalan és könnyed vezetési élményt biztosítanak.

Hordozható tápegység:
akár 3,6 kW elektromos áramot is biztosít például kempingezéshez, projektoros filmnézéshez vagy akár egy másik elektromos jármű töltéséhez.

Az EV6 innovatív funkciói biztonságot nyújtanak számodra vezetés közben.
A Ráfutásos ütközéselkerülő támogatás például figyeli az előtted haladó forgalmat és segít alkalmazkodni annak változásaihoz.
KIA EV6 GT

Neon féknyergek:
Az egyik leglátványosabb sportos részlet az egyedi, 5 küllős könnyűfém keréktárcsa mögül kibukkanó különleges kialakítású fényes, neonszínű féknyereg.

Gyorstöltés, hosszantartó energia
77,4 kWh-s, akár 424 km-es hatótávú akkumulátor, 800 V-os gyorstöltés.

Tágas és inspiráló:
Tökéletes ergonómia és minőségi részletek. GT logóval dombornyomott első kagylóülés-pár kiváló és könnyű oldal-és háttámasztással garantált a kényelem a hosszabb utakon is. Ideális a lendületes vezetéshez.

Erőteljes és sportos:
: Ez a kizárólag elektromos crossover 3,5 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra, végsebessége pedig lenyűgöző, 260 km/h.

KIA
7 ÉV GARANCIA
Várj csak, míg megtapasztalod, hogyan inspirál útközben.
MAZDA MX-30

Megbízható autózás hosszútávon
A hosszú távon is megbízható elektromos autózás öröme érdekében a Mazda MX-30 akkumulátorára 8 év vagy 160 000 km teljes körű garancia vonatkozik. Nyugodtan vezethet, hiszen az elektromos autó akkumulátorainak minőségét a Mazda garantálja.

Fenntarthatóság és elegancia
A Japánban készített Mazda MX-30 a Kodo formanyelv újszerű értelmezésével tűnik ki, melynek részei a szabad stílusban nyíló ajtók és emberközpontú, fenntartható anyagokat felhasználó belső tér.

Tökéletes egyensúly, precíz tervezés
A stílus, a funkcionalitás és a modern design tökéletes egyensúlyát megvalósító egyedi Mazda-megjelenést kínál. Minden apró részlet a japán mesteremberek aprólékos munkáját dicséri.

Dinamika és kezelhetőség innovációja
: Az MX-30 egy innovatív, 145 lóerős e-Skyactiv EV elektromos motorral van szerelve. A 35,5 kWh-s akkumulátor úgy lett kialakítva, hogy közel tökéletes, 50/50 arányú súlyelosztást biztosítson az intuitív és dinamikus kezelhetőség érdekében.
KGM TORRES EVX

ÚTON A JÖVŐ FELÉ
A hatékony energiafelhasználás és a páratlan vezetési élmény találkozása.

KÉNYELMES ÉS PRAKTIKUS
AVR 360 fokos kamerarendszer, valamint 12,3" digitális műszeregység, 12,3" érintőképernyős multimédia- és navigációs rendszer.

NAGY HATÓTÁVOLSÁG, GYORS TÖLTÉS
73,4 kWh LFP akkumulátor, akár 462 kilométeres hatótáv. Akár 37 perc alatt 100%-os töltöttség.

MEGBÍZHATÓSÁGBAN ELSŐ
10 év/ 1.000.000 km garancia az akkumulátorra, 7 év/150.000 km általános gyártó garancia.