Kössön Casco biztosítást a Zakarnál – fontos tudnivalók

2019. okt. 7. | Akciók, Casco

​Miért fontos, hogy autóját Casco védje?

Igen, valóban sokszor halljuk azt a választ ügyfeleinktől, hogy az előző autónk is 10 évig megvolt és soha, semmi kár nem keletkezett az autóban. Mi is tudjuk, hogy vannak ilyen esetek, de az egyre forgalmasabb úthálózatnak, egyre nagyobb teljesítményű járműveknek köszönhetően, és ismerve az új technológiájú járművek alkatrész árait fokozottam fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk minden jármű-használó Ügyfelünk figyelmét, hogy kössön Casco biztosítást.

Mik a legjellemzőbb káresetek?

2019-ben is országszerte rengeteg utat újítottak fel és ennek következtében vagy éppen a régi kopott útburkolatot használva kavicsot kap a szélvédő. Casco biztosítás java része ezekért a károkért 0 forint önerővel nyújt védelmet használója számára. Ez valóban azt jelenti, hogy a szélvédőcserét és a hozzá kapcsolódó alkatrészeket és munkafolyamatokat a Casco biztosítás terhére az ügyfél fizetési kötelezettség nélkül tudja kicserélni.

A második legjellemzőbb károkat a vadak okozzák és a Casco biztosítások java része erre is fedezetet nyújt. Vannak kiemelt kockázatú károk, melyeket természeti csapások okoznak, jégeső, hónyomás, árvíz, belvíz. Amennyiben egy casco biztosítás ajánlatot a többivel összehasonlítva gyanúsan olcsónak találunk, akkor győződjünk meg arról, hogy az e körebe tartozó kockázatokra fedezet nyújt-e a biztosítás. Tudjuk, hogy ezek a környezeti csapások nem gyakran fordulnak elő, éppen ezért a biztosító nem is magas kockázati felárral kínálja, és ha pár évenként baj van, akkor igazán megnyugtató, hogy a casco biztosítás ezeknél a bekövetkezett károknál is helyt áll. Amire legjellemzőbben gondolnak ügyfeleink amikor casco biztosítás kötése mellett kötelezik el magunkat, azok a forgalmi balesetek, amikor parkolás során vagy menet közben keletkeznek. Kettő vagy annál is több autó ütközése estén a saját járművünkben okozott kárért a Casco biztosításunk fedezetet nyújt.

Fontos tudnunk, hogy a casco biztosításoknak majd minden esetben van egy ú.n. önrésze, ami a teljes kár összegének valahány százalékában és/vagy fix forintális önrészként van feltüntetve, például 10%/50.000 forint. Erről a döntésről, hogy a 10%-ot vagy az 50.000 forintot válasszuk-e nem az ügyfél dönt, hanem a biztosító a kárrendezési folyamatban az üzletszabályzatuk alapján a számukra kedvezőbbet veszik figyelembe. Arról viszont az ügyfél dönt a Casco biztosítás kiválasztásának pillanatában, hogy milyen önrészű biztosítást választ. Minél kisebb az önrész (például 10%), annál nagyobb kockázati fedezetben van a gépjármű (90 %). Ahogy az önrész növekszik egyre hígul a biztosító kockázata és annál alacsonyabb a casco biztosítás díja.

Mire figyeljünk, ha a kockázat bekövetkezik?

Amikor sajnálatos módon a kár bekövetkezik és casco biztosítással is rendelkezünk a kár bejelentését megelőzően olvassuk el az ÁSZF-t és ellenőrizzük le szerződésünket, hogy a kár megfelel-e a biztosító követelményeinek és valóban fedezetet nyújt-e ezen szolgáltatási szerződés. Amennyiben Ön elveszne ezen információkban keresse kollégánkat az alábbi elérhetőségeken. Szakembereink azonnal segítenek Önnek.

Szeretnénk felhívni fokozottan figyelmét, hogy ha a biztosító felmérte a kárt és az Ön autója nem totálkáros és jellemzően 10 éven belüli, soha ne fogadja el azonnal a biztosító gyorskár kifizetési ajánlatát, hanem keressen szakszervizt vagy egyéb javító partnert. Az ön jövőbeli terve, hogy mit szeretne kezdeni a sérült autójával határozza meg azt, hogy a gyorskár kifizetése valóban megoldást nyújt-e az Ön számára. Gyakorlati tapasztalatunk az, hogy a gyorskár kifizetése leginkább a biztosítónak kedvez és nem az ügyfélnek. A gyorskár kifizetése első hallásra akár jó ötletnek tűnhet, hogy alacsonyabb áron legyen a kár megjavítva, mint amennyiért a márkaszerviz gyári alkatrészekkel és a gyár által előírt javítási technológiával hozná az eredeti állapotába a járművet, de amennyiben nem ezt a helyreállítást válassza számla ellenében az Ügyfél, akkor számolnia kell azzal, hogy kalapált vagy bontott alkatrészekkel, szakszerűtlen javítási technológiával karosszériázva/fényezve nem lehet olyan minőségű munkát végezni, amivel az eredeti állapot helyre állna. Az olcsóbb és nem szakszerű munkafolyamatokat, melyeket az olcsóság érdekében választ Ügyfelünk kalkulálja bele, hogy a kijavított járművében jelentős értékcsökkenés is szerepet játszik, amikor azt tovább szeretné majd értékesíteni. Hegesztett műanyagok, szakszerűtlenül összehegesztett karosszérielemek, bölcső, alváz, motorblokk vagy egyéb fém alkatrészek, illetve a gyáritól jócskán eltérő 250 mikro milliméter feletti rétegvastagság. Az autó 6 éves koráig és 200 000 km alatti futástelesítményéig bekövetkezett károk esetében Ön mindig a szakszerű számlás javítást válassza és soha ne egyezzen ki a biztosító érdekeit szolgáló, felkínált gyorskár összegével, legyen szó akár KGFB javításról vagy az Ön Casco biztosítása terhére történő helyrehozatalról.

Válasszon Cégünktől hozzáértő kollégák segítségével több egymással versengő biztosító termékei közül és élvezze a gondtalan autózás örömét bebiztosított járművével.

Balatoni Róbert, Hitel- és biztosítási ügyintéző
(+36) 20 477 6505, robert.balatoni@zakartsa.hu

 

Érdekelhet még: